Angliával és Lengyelországgal játszik világbajnoki selejtezőt a magyar válogatott
A szokásosnál több esélyünk van kijutni a rendhagyó módon télen rendezett világversenyre, de a csoportunk így sem lesz könnyű.
A szokásosnál több esélyünk van kijutni a rendhagyó módon télen rendezett világversenyre, de a csoportunk így sem lesz könnyű.
Három világbajnoki selejtezőt játszik Magyarország hamarosan, de Szoboszlai elhúzódó sérülése miatt idén még pályára sem lépett.
Szoboszlai Dominik mindhárom selejtezőt kihagyja sérülés miatt, két újonc is bekerült a bő keretbe.
Egy nappal korábban a norvégok figyelmeztették a 2022-es világbajnokságot rendező Katart.
A nyugati sportolóknak azóta kell kényes politikai kérdésekben befogni a szájukat, amióta megérkezett az óriási üzletbe Ázsia pénze is. Pedig a sportban a világnézetek összefonódása jóval régebb óta jelen van, mint az attól elhatárolódás igénye.
A legutóbbi két Európa-bajnokság győztese közül az egyik biztosan lemarad a katari vb-ről.
A legtöbb jegyet a Kamerun–Brazília, a Brazília–Szerbia, a Portugália–Uruguay, a Costa Rica–Németország és az Ausztrália–Dánia mérkőzésekre kelt el.
A Hisense bejelentette: a magyar piacon elsőként elérhetővé teszi új televíziókészülékén a FIFA+ alkalmazást. A Hisense U7HQ a 2022-es labdarúgó-világbajnokság hivatalos modellje.
Nem azt kapták a szurkolók, amit vártak, de azt legalább jó drágán.
A tunéziai válogatottal megy a vb-re Aissa Laidouni.
Csak akkor tenne ilyet, ha Katar javítana az emberi jogok helyzetén.
A PSG-s csapattársával indultak Torinóba.
A Virgin Atlantic és a Lufthansa is az LMBTQ+ jogok mellett száll síkra, amikor a focistákat Katarba viszik.
Gareth Southgate és Luis Enrique is csúnyán mellényúlhatott kereteik összeállításakor – ha csupán azokat a játékosokat nézzük, akiket nem hívtak be válogatottjaikba. Volt, aki gyenge teljesítménye maradt ki, de akad olyan is, akinek már csak a neve cseng jól, teljesítménye viszont messze elmarad attól a szinttől, ami egy vb-re készülő játékostól elvárható.
Kiugrik majd Katarba, amikor belefér a naptárába.
Bocsánatot kértek a vasárnap kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság szervezői egy dán tévécsatornától, amelynek munkatársait kedden este félbeszakították az élő bejelentkezésük közben, és azzal fenyegették őket, hogy összetörik a kamerájukat.
Gólszámban aligha, de lesújtó statisztikákban elsők lehettünk volna a katari vb-n – már ha kint lennénk, és a meccseket magas inflációra, antidemokratikus tendenciákra, dízelárra, vagy Covid-halálozásokra játszanánk. Szimuláltuk, hogyan alakulna a foci-vb, ha csak ezek a mutatók számítanának.
Állítólag a helyi lakókat akarják óvni ezzel, mivel az országban máskülönben csak korlátozottan elérhető az alkohol.
Helyszín: egy titkos laboratórium Genfben. Szereplők: néhány focibolond tudós, és a minden idők legnagyobbja címért versengő focisták.
Amikor 2010-ben Katar elnyerte az idei foci-vb rendezési jogát, a világbajnokságnak helyszínt adó nyolc stadion közül hat nemhogy nem létezett, hanem az építésük sem kezdődött el. Aztán felépültek a létesítmények, amelyek a sportolók és a média minden elképzelhető igényét kielégítik, és amelyekről fogalmunk sincs, meg fogják-e tölteni valaha is a vb után. A szurkolókat pedig konténerváros fogadja Dohában. Galériában mutatjuk meg, milyen látványra kell felkészülnünk a következő egy hónapra.